2017. szeptember 14., csütörtök

A helyes alapok fontossága és a jógaoktató felelőssége ezek lerakásában



"A felkészülés és a helyes alapok gyakorlása kell, hogy intenzív és erős legyen, nem a végső póz. A végső póznak könnyűnek és kényelmesnek kell lennie."

Prashant Jakhmola


Bevezető gondolatok

Az előző cikkünkben (A leggyakoribb jóga-sérülések: hogyan előzd meg és kezeld őket? A tűzlégzés [Agni Pránajáma] és a Kundalíni Jóga) már körbejártuk a témát, hogy miért fontos szilárd alapokkal rendelkeznünk ahhoz, hogy haladó légzőgyakorlatokat végezhessünk. A tűzlégzés – tűnjön bármennyire is egyszerűnek – nem a belépő szint a légzőgyakorlatok világába. Hogy miért nem az, és miért számít haladó technikának, vagyis a megfelelő alapok lefektetése nélkül mik lehetnek a gyakorlat vészélyei és miért nem rendelkezünk ezekkel az alapokkal, azt szintén részletesen kifejtettük.

Arról is beszéltünk, hogy pontosan mik ezek a szükséges és kikerülhetetlen alapok és feltételek a biztonságos gyakorlás érdekében. Ott találhatsz egy felépített, vázlatopontokba foglalt progressziót erről. Annak az elvégzéséhez nincs szükség semmilyen különleges képességre vagy tehetségre, hiszen apró, követhető lépésekkel haladhatsz. Bárki elkezdheti (ahogyan a jóga folyamatát is), egyetlen feltétele a türelmesen befektetett idő és az, hogy ne akarj többet, mint amire éppen képes vagy.

Ebben a bejegyzésben még tovább haladunk tovább a tűzlégzés részletes elemzésével (hogyan végezheted biztonságosan, mi a megfelelő technikai kivitelezés és mik a pozitív hatások stb.). Mivel úgy láttam, sokakat foglalkoztat ez a téma, ezért a mai bejegyzésünkben egy kicsit részletesebben fogunk beszélni arról, miért is annyira fontosak ezek az alapok és hogy mi a jógaoktatók felelőssége a "jóga épületének" megalapozásában.  


"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, de mit és hogyan?", avagy a helyes alapok lefektetéséről

A jógagyakorlás egyik alapvető feltétele az elme fegyelmezése. Ennek a legelső, kezdő lépése a rendszeres gyakorlás kialakítása. Ez sokaknak egyszerűnek tűnhet, de szép számban vannak olyanok is, akiknek sűrű élete (család, munka, háztartás stb.) miatt ez a kezdeti lépés rendkívüli nehézségeket okoz. Azt viszont mindenképpen látnunk kell, hogy rendszeres gyakorlás nélkül nincs fejlődés.

Azonban a rendszeresség csupán a kezdő lépés. Ezt követi a helyes alapok lefektetése. Olyan alapoké, amikre biztosan építhetjük a jógagyakorlásunkat. A jógagyakorlás olyan, mint az evés. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki készíti, milyen minőségű és mikor, mennyit veszel magadhoz. Ahogyan nem elég "csak enni", hanem fontos, az hogy mit és hogyan eszel, így nem elég "csak gyakorolni". Kiemelten fontos, hogy mit és hogyan, milyen mennyiségben és sebességgel gyakorolsz.

Szögezzük le egyszer és mindenkorra: ha megbetegszel, megfázol, hánysz, idegösszeroppanást vagy sírógörcsöt kapsz egy pránajámától, vagy túlhúzod magad és megsérülsz az ászana gyakorlás során, az nem a tisztulás jele és nem is a gyakorlás része. Ha hajnalban kőmerev testtel és fájó derékkal mászol ki az ágyból és így állsz a szőnyegre az nem azt jelenti, hogy fejlődsz, hogy erős vagy ha így is végigtolod. Mindez nem szükséges része a folyamatnak. Egyszerűen azt jelenti, hogy rosszul gyakorolsz, túl sokat gyakorolsz, túlhangsúlyozol bizonyos elemeket (pl. a hiperventillációt) a többi rovására megfelelő kompenzáció nélkül, vagy még nem felelsz meg a szükséges és alapvető követelményeknek. A fájdalomnak különböző típusai vannak és nem mindegy, hogy melyiken tolod keresztül magad. Ahogyan Iyengar is hangsúlyozta, van jó és rossz fájdalom is. Nem minden fájdalom egyenlő. A testtudatosságod növekedésével, a gyakorlásod elmélyülésével és a jógaoktatód segítségével tanulhatod meg megkülönböztetni ezeket egymástól. Így megtanulod meglapozni a testtudatosságot a gyakorlásban.

Tehát, ha nem építetted fel a megfelelő alapokat, nem optimalizáltad a testedre és idegrendszeredre a gyakorlást a fent olvasható hatások érhetnek, amelyek negatívak. Minden okkal történik a gyakorlásban. Ez esetben a negatív hatások oka a hibás gyakorlásod.

Nagyon fontos eleget tenni a rendszeres gyakorlás kívánalmának. Ez azonban csak az első, kezdeti lépés. A hogyanok és miértek még csak ezután kezdődnek. Nem szabad túlértékelnünk a rendszeres gyakorlást. A rendszeres gyakorlás nem mehet a helyes gyakorlás rovására. Mert igenis létezik helyes gyakorlás! Ha nem a helyes alapokat gyakoroljuk rendszeresen, akkor a jógázásunk inkább lesz veszélyes és inkább hoz negatív változásokat az életünkbe, mint pozitívakat. Inkább nyom le még mélyebbre, mint emel fel.

A jógában vannak általános progressziók, amelyeknek mindenki meg kell, hogy feleljen, ha tovább akar lépni és komplexebb gyakorlatok felé (lásd pl. Agni Pránajáma). Ha ezeknek a kívánalmaknak nem teszel eleget, akkor a gyakorlásod sérülésveszélyes és felelőtlen lesz. Te ezt nem feltétlenül tudhatod (és eleinte nem is kell, hogy tudd), hiszen "senki nem mondta korábban".


"Ezt miért nem mondta senki korábban?"

A kérdést nagyon sokszor hallom azoktól, akik, mint jógaterapeutát kerestek meg, mert már évek óta különböző sérülésekkel jógáznak és felmerült bennük a lehetősége annak, hogy ez nem része a gyakorlásnak. Sokakat ezekbe a sérülésekbe a jógaoktatóik hajszolták bele, gyakran igazításokkal, gyakran pedig azért mert olyan gyakorlatokat követeltek tőlük, amelyekre még nem készültek fel. A legfontosabb hiányosság mindig a helyes alapok lefektetése volt, kombinálva annak az ismeretnek a hiányával, hogy miért fontosak a helyes alapok és egyáltalán mik is azok. De a legfőképpen az, hogy egyáltalán miért is hiányoznak ezek a helyes alapok a nyugati jógázók körében.

Arra, hogy mik ezek az alapok, a jógaoktatód felelőssége téged újra és újra figyelmeztetni. Az ő felelőssége, hogy megvédjen saját magadtól, attól, hogy olyan dolgokat csinálj, amelyekre még nem vagy képes, akkor is, ha ez neked nem tetszik. A tanárod feladata az is, hogy pontosan és lelkiismeretesen felkészítse a képességeidet azokra a dolgokra, amiket gyakorolni szeretnél. Kompromisszumok nélkül, szigorúan és következetesen. Akkor is, ha emiatt a következetesség miatt kevesebben járnak az óráira az intenzív gyakorlást és impulzusokat hajszoló jógázók. Az alapok létrehozásának és gyakorlásának kell nehéznek és intenzívnek lennie, nem a végpozíciónak. A végpozíciónak kényelmesnek és könnyűnek kell lennie ("Stiram Sukham Asanam").

Mindenki számára nyilvánvaló, hogyha valaki ultramaratont szeretne futni és még soha életében nem futott komolyabb távokat (épp az ellenkezőjét csinálta mindig, ült a napjai nagy részében), akkor az nem fog sikerülni neki, csupán azért mert nagyon akarja. Ha így is megpróbálja, mindent belead, amire képes annak bizonyosan sérülés lesz az eredménye. A helyesen felépített, újra és újra ismételt alapozó munka nélkül nem lesz képes végigcsinálni. Nem azzal készül fel az ultmaratonra, hogy ultramaratonokat fut. A kevesebb itt valóban kevesebb és semmiképpen sem több. Mert a kevesebb néha kevesebb. Ha te a futóedzőjeként azt mondod neki, hogy a kevesebb több és hogy meg tudja csinálni, anélkül, hogy az alapokat átadnád neki, a sérülése a te felelősséged. 

Egyáltalán nem elégedhetünk meg csupán az első lépéssel, a rendszeres gyakorlással, mert igenis van jó és rossz gyakorlás, pozitív és káros eredmény. Néhány ilyen forgatókönyvről már beszéltünk korábban. Ilyenek lehetnek például az előkészítetlen tűzlégzés okozta depresszió, pánikbetegség, túlfokozott stresszhatás, az idegrendszer irritabilitásának rögzítése, a hibás testtartás elemek okozta izomtúlfeszültség fokozása.

A jógaoktató feladata éppen az, hogy tiszteletben tartva a gyakorlók jelenlegi képességeit, sérülésmentesen és veszélytelenül beillessze őket a jógafolyamat progresszióiba.

Az az elképzelés, hogy "minden gyakorlás jó, a lényeg, hogy legyen rendszeres gyakorlás" vagy az, hogy "mindegy, mit gyakorolsz, csak gyakorolj" teljesen felelőtlen félrebeszélés. A "minden jó, mindegy, hogy mit csinálsz, ugyanaz lesz az eredménye, mert mindenki ugyanazon a spirituális úton halad" felfogása a jógagyakorlásnak és jógafilozófiának a '70-es évekbeli, nyugati New Age mozgalom terméke. A jógához ennek (ahol felelősségtudat, tiszta, hasznos információk és következetesség szükséges mind a két fél részéről) nincs sok köze. Viszont egy gigantikus paradoxont rejt magában. 


A paradoxon

Ha jógaoktatóként spirituális kérdésekben foglalok állást a lélek szerkezetéről, az emberi pszichéről, energetikáról, mentális, filozófiai, szociális témákról teszek állításokat oktatói tevékenységem nagy részében, mégis az emberi testtel dolgozom az óráimon, akkor valamit elmulasztottam. Ha a jógaórák legnagyobb százaléka az emberi testtel dolgozik, megterhelő, sokszor megalapozatlan jógaászanák, mozgássorok és légzőgyakorlatok formájában, de a felkészültségem csak a spirituális témákra korlátozódik, akkor ott érzékelnem kell magamban némi hiányosságot. Mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészültség tekintetében. Fel kell tennem a kérdést, hogy valóban elég képzett vagyok-e azt tanítani és oktatni, amit tanítok és oktatok, mert a felelősség túl nagy. Nem lehet pránáról és energetikáról beszélni, ha fogalmam sincs, hogy hogyan állítsak be és építsek fel egy jógaászanát vagy légzőgyakorlatot. Ha fel sem merül bennem a kérdés, hogy az évtizedekkel ezelőtti tradíciók pontosan évtizedekkel ezelőtti formájukban vajon pontosan megfelelnek-e a mai kor emberének. 

Ez egy kétélű tőr, mert ha nem építem fel felelősen a gyakorlatokat, csak mindent elfogadok úgy, ahogyan az van, mert minden jól van úgy ahogyan van, akkor az emberek megsérülnek. A test nem egy szubtilis, elképzelt, mentális szerkezet ami a tetszésem szerint, pusztán a gondolataim hatására változtatja magát, hanem pontosan rögzített törvényszerűségei vannak. Amennyiben az emberi testtel kívánok dolgozni a jógaóráimon, meg kell ismernem annak törvényszerűségeit és ha tetszik, ha nem, pontosan meg kell tanulnom, mi miért működik úgy, ahogy. 

És az emberi test funkcionális anatómiájának és fiziológiájának ismerete még csak egy részlete a jógafolyamatnak. A jógafolyamat alapja, amire az egész épületet fel szeretném húzni. Nem lehet csak úgy ignorálni, spirituális kérdésekre hivatkozva, miközben a jógaóráimon vele dolgozom. 

Jógaoktatóként el kell sajátítanom és lépést kell tartanom azzal a tudásanyaggal, ami az emberi anatómiával és fiziológiával foglalkozik (nem, nem elég a 200 vagy 500 órás oktatóképzések anyaga). Mivel pedig a jóga egy introspektív, tapasztalati tudomány, ezért azt nem oktathatom anélkül, hogy azt a "saját testem laboratóriumán" önmagam is letesztelem volna. A két tényező együtt kell, hogy működjön. Mások teste máshogyan működik, mint az enyém, ezért a gyakorlás egy jógaoktató számára önmagában nem elég. Ezért nevezik oktatónak vagy tanárnak és nem gyakorlónak. Nagy különbség...

Az egész jógaoktatás alapja ez a kettős tudás. A jógaoktató felelőssége abban rejlik, hogy a saját gyakorlásának és kutató munkájának kombinációjával rendületlenül fejleszti a tudását és a spirituális általánosságok helyett biztos alapokat, megfelelő információkat szolgáltat ahhoz (még ha ennek befogadása néha nehéz is), hogy a gyakorlót az általános, mindenkire érvényes progressziók irányába orientálja. Személyre szabva a progressziókat, elfogadva a gyakorlók aktuális egyéni szintjét és az alapján közelítve őket ezekhez a mindenki számára szükséges, általános progressziókhoz (hogy mik is ezek pl. pránajáma gyakorlás tekintetében, arról az előző cikkben olvashatsz). Ehhez folyamatosan mélyített és frissített tudás, gyakorlat és a jógázók számára is érthető, megragadható, gyakorlatba is átültethető információk kellenek. A miértek és a hogyanok kérlelhetetlenül pontos ismerete. Annak az elismerése, ha valamit nem tudunk, hogy segítséget tudjunk kérni azoktól, akik tudják. A tanárainktól, akik a mi gyakorlásunkat (jógaoktatókét) is felügyelik. Az én tanárom pl. azt tanította, hogy azok, akik "főállásban" jógaoktatással foglalkoznak, és nem gyakorolnak egyénileg minimum napi négy, négy és fél órát (a jógafolyamat összes elemét beleértve, szóval nem csupán az ászanákat, hanem a szatkarmákat, a pránajámát, a relaxációt, a meditációt, a mantrát, a filozófiát, a kutatást stb.-t), nem nevezhetik magukat komoly jógaoktatónak (mivel ő családos, ezért ez a családosokra is vonatkozik).

Az oktatói tevékenységed nem egyenlő azzal, amikor órát tartasz. Az nem a te gyakorlásod. Nem hárítom a tanáromra a felelősséget ezekkel az állításokkal kapcsolatban, könnyedén tudok velük azonosulni. A gyakorlásomba és a folyamatos tanulásba fektetett energia célja így nem csupán az én érdekem, hanem a klienseim és a tanítványaim érdeke. Ugyanis a komolyság szintje a hiteles, kipróbált progressziók és a folyamatosan frissített tudásanyag átadásán alapul. Amit nem tudok biztosan vagy éppen nem tudok könnyedén, bármikor végrehajtani, azt nem taníthatom. Nincs jogom hozzá, mert a felelősség túl nagy. 

A test például úgy működik, hogy annak a sajátosságait nem lehet kikerülni. Éppen ezért önmagában a gyakorlás, a saját test tapasztalata az introspektív tudás nem elég, ugyanis mindenkinek más a teste. Szükséges a progresszió, de mindenkit nem lehet egyetlen sablonba beilleszteni, ezért egyénileg kell segíteni ennek a progressziónak az elérését. Minden tanítványodat és kliensedet ismerned kell. Ehhez pedig sok tanulás és kutató munka kell.

Szóval csupán azért, mert az ember jógaoktató, legyen bármennyire is spirituális, a józan ész és a józan ítélőképesség kötelmei rá is vonatkoznak. A test rögzített szabályszerűségei rá és a tanítványaira is vonatkoznak. Ha ezeket ignoráljuk, annak sérülésekkel fizetjük meg az árát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése